A regényben a statika és a dinamika többféleképpen is megnyilvánul. Első ízben akkor találkozunk ezzel az ellentéttel, amikor az elbeszélő a frontról és az osztrákok elleni harcról beszél. Ebben az esetben ő az, aki statikus a környezetéhez képest: csupán szemlélődőként, idegenként írja le a körülötte zajló zűrös eseményeket.

Ez is olyan dolog volt, amitől az ember úgy képzelhette, hogy most igazi katonája egy igazi háborúnak.

Egy másik szempontból megvizsgálva, Frederic Henry talán az egyetlen dinamikus karakter a regényben. Ő az, akinek a jelleme fejlődik a történések hatására, az összes többi karakter és esemény ebben az értelmezésben statikus – ezek csak hozzásegítik a főhőst a változáshoz, ők maguk nem mennek keresztül különösebb átalakuláson.

A legfontosabb statikus szereplő természetesen Catherine Barkley, a regény főhősnője. A mű folyamán ő van a legnagyobb hatással a férfi főszereplőre: Henry érzelmileg érett férfivá lesz a nő szerelme által. Kettejük kapcsolata elején Catherine sokkal tapasztaltabb, mint a férfi. Ezzel szemben Henry egy naiv és éretlen fiatal képében jelenik meg.

Henry naivitására utal, hogy eleinte a férfi nem veszi komolyan a háború veszélyeit: képtelenségnek tartotta azt, hogy akár meg is halhat a csatamezőkön.

Előfordult ilyesmi nálunk is, angol sebesültszállítók is elpatkoltak néha. No de nem én. Én valahogy éreztem, hogy nem halok meg. Legalábbis ebben a háborúban nem. Nem volt közünk egymáshoz. Ugyanolyan veszélytelen volt számomra, mint amikor a mozivásznon lövöldöznek a katonák.

Catherine ugyanekkor már tapasztalta a háború végzetességét: az egykori vőlegénye elesett egy ütközet során Franciaországban. Később, a sebesülés útján Henryben is tudatosul, hogy az élet-halál kérdés napirenden van egy ilyen háborúban.

– Mikor lett magából ápolónő?
– Ezerkilencszáztizenöt végén. Akkor, amikor ő bevonult. Emlékszem, az a buta gondolat járt a fejemben, hátha épp abba a kórházba hozzák, ahol én dolgozom... Egy kardvágással, úgy képzeltem, s fehér kötéssel a homlokán. Vagy puskagolyóval a vállában, szóval ilyen festőién.
– Ez a harctér igazán elég festői.
– Igaz. Az emberek el sem bírják képzelni, hogy Franciaországban mi történik. Ha tudnák, nem harcolnának tovább. Ő sem kardvágást kapott. Diribdarabra tépték.

Érzelmi intelligenciára enged következtetni az a tény, hogy Catherine már átélte a szerelmet, tudja milyen érzés valóban, mélyen kötődni egy másik emberhez. Henry eddigi élete során még soha senkit sem szeretett igazán, csupán testi örömökben részesült, komolyabb érzelmek nélkül. A férfi személyisége Catherine által fejlődik, ám a befejezés tragédiája nem engedi meg, hogy új énje is kibontakozhasson a nő mellett.